Hey!
Elsőnek ezt a könyvet akartam hozni, mert mindig ez jut eszembe leghamarabb.
T. Kiss Tamás - Tükörtestvér
-Tartalom, lehetőleg spoiler nélkül-
A főszereplő neve nem kerül említésre, sem a kora. Pasi és szerb származású. Nagyjából 19-20 éves lehet. A történet során ugrálunk az időben. Szegeden első éves egyetemista, a koliban élt. Egy fejezettel később már egy év múltán vagyunk Kanizsán, Szerbiában, és ez a két helyzet sorra bontakozik ki egymást váltva fejezetenként. A könyv lényege az alteregó, a valóság, és az önmegtalálás. Füves cigit szív Kanizsán Petivel a Tisza partján, amikor egy fantás kupát talál, benne pedig egy levelet. Szegeden éli a mozgalmas életét. Mindkét helyzetben polgárpukkasztó témákról bonyolít le egzisztenciális vitákat magában. A szobatársai Pumba és Timon voltak, a haverjaik pedig Kacsa, Laci és Cerka. Mind drogoztak, ittak és buliztak. Közben ott volt Rita, a barátnője Kanizsán, de mégis ráhajtott Dórira, pedig még a lány nevét sem tudta. Randizott is vele. Kanizsán Petivel és Nikolával töltötte az idejét, főként az előbbivel. Egy nap szakítottak Ritával.Szegeden eldöntötte, hogy készít egy időgépet.
-Vélemény, és hasonlók-
Hát lehet nem imádni? Igaz, egyszer meséltem róla cím és író nélkül az osztályomnak, és lehurrogták... De ameddig nem olvastam, én is rémes véleménnyel voltam róla. Igazából nem éppen az én korosztályomnak íródott, mert annál komolyabb témák határait feszegeti, de maga az író ajánlotta nekem. Igen, ismerem Kiss Tamást. Tavaly ő volt a magyartanárom, idén még kérdéses, hogy hol tanít. Bármit megadnék hogy ő maradjon a tanárom, vagy hogy csak maradjon a suliban törit tanítani az egy évvel fiatalabbaknak, mert nála jobb emberrel még soha nem találkoztam. Kedves, ha te is az vagy vele, utánozhatatlan humora van és imádom az aranyköpéseit, laza ember, mindenről megvan a sajátos véleménye, amit nemigen lehet befolyásolni, csak pontos ellenérvekkel, gördeszkázik, és a legjobb tanár, aki valaha létezett. És pont ezeket tudnám elmondani róla, mint íróról is. Laza, utánozhatatlanul sajátos, pontosan érvel, és szarkasztikusan vicces a könyve. Folyton újraolvasom, pedig utálok valamit kétszer a kezembe venni. Sőt, feldolgoztam szabadon választott kötelezőnek, mert annyira imádtam. Szívem szerint mást nem is írtam volna le sem ide, sem a kötelezős füzetembe, csak a címét és íróját, majd oldalakon át azt a szót, 'imádom'. A már annyiszor emlegetett viták átszövik az egész könyvet, amit filózni imádó énem végeláthatatlanul köszön. Nem nagy viták, nem hatoldalas esszék balgaságokról. A kérdések nagyon polgárpukkasztóak, viszont minden egyes szavával teljesen egyet kell értenem. Gondolkodik arról például, hogy valóban létezünk-e. És még rengeteg ilyen apróság, amitől ez a könyv egy mérföldkő az életemben.
Soha ennyire nem szerettem könyvet, és szívem szerint minden ember kezébe nyomnám, hogy elolvassa, de sajnos lenne, aki nem tudná értékelni. Még nem hallottam róla negatív kritikát.
A tartalom utolsó mondatát spoiler miatt húztam át, de egyszerűen muszáj volt leírnom.
A levél a legjobb az egészben, és bár csak két fejezetben van említés róla, mégis az egész szinte ekörül forog. És olyan jól meg van fogalmazva! *-* A-lap-mű-vé-szet!
Nyomtatott formában elfogyott, de pdf-ben elérhető.
/Letöltés/
xx Eszter
Elsőnek ezt a könyvet akartam hozni, mert mindig ez jut eszembe leghamarabb.
T. Kiss Tamás - Tükörtestvér
-Tartalom, lehetőleg spoiler nélkül-
A főszereplő neve nem kerül említésre, sem a kora. Pasi és szerb származású. Nagyjából 19-20 éves lehet. A történet során ugrálunk az időben. Szegeden első éves egyetemista, a koliban élt. Egy fejezettel később már egy év múltán vagyunk Kanizsán, Szerbiában, és ez a két helyzet sorra bontakozik ki egymást váltva fejezetenként. A könyv lényege az alteregó, a valóság, és az önmegtalálás. Füves cigit szív Kanizsán Petivel a Tisza partján, amikor egy fantás kupát talál, benne pedig egy levelet. Szegeden éli a mozgalmas életét. Mindkét helyzetben polgárpukkasztó témákról bonyolít le egzisztenciális vitákat magában. A szobatársai Pumba és Timon voltak, a haverjaik pedig Kacsa, Laci és Cerka. Mind drogoztak, ittak és buliztak. Közben ott volt Rita, a barátnője Kanizsán, de mégis ráhajtott Dórira, pedig még a lány nevét sem tudta. Randizott is vele. Kanizsán Petivel és Nikolával töltötte az idejét, főként az előbbivel. Egy nap szakítottak Ritával.